Augusztus 15.
Nagyboldogasszony napja,

legrégibb Mária ünnepünk. Ezen a napon ünnepli az egyház Mária mennybemenetelét és egyben Magyarország oltalmazóját. Az ünnep első elnevezései "dormito"- elalvás vagy "pausatio"- elpihenés utal Szűz Mária halálára. Szent István királyunk volt az, aki az országot Szűz Mária oltalmába ajánlotta halálos ágyán, mivel nem volt a trónon utóda (Imre herceg ekkor már halott). Innen az elnevezés is Regnum Marianum azaz Szűz Mária országa.
Sokfelé búcsúnap. Híres magyar búcsújáró helyek: Andocs, Máriagyüd, Feldebrő, Csorna, Mátraverebély...
Az ünnep vigíliáját (előestéjét) általában virrasztással töltik a hívek, Mária énekeket énekelve, imádkozva. Leghíresebb Mária énekünk a körmeneteken is gyakran hallható Boldogasszony anyánk című dal. Az asszonyok egy jelképes koporsóba Mária szobrot helyeznek, mellé virágokat, füveket tesznek, virrasztanak, majd másnap körmenetben viszik a koporsót.
Ezen a napon szokás volt virágot, gyógynövényt szedni, majd a templomban megszenteltetni, a betegeket aztán ezzel gyógyították, de jutott belőle a csecsemő bölcsőjébe vagy a halottak koporsójába is. Azt tartották, ha tűzre dobják a füveket az véd a vihar ellen. A téli holmikat ezen időszakban kitették a napra, szellőztették, hogy a moly bele ne menjen. Dologtiltó nap is volt, sütni például nem szabadott, azt tartották a tűz ilyenkor kicsap a kemencéből. Ha szép, napsütéses volt az idő, az jó szőlő vagy szilvatermést jelentett. Néhol keresztet vágtak a gyümölcsfába, hogy bő termés legyen.
A szeptember 8-ig tartó időszakot két Boldogasszony közének nevezték (szeptember 8. Mária nap), és bizonyos munkák szempontjából kiemelt jelentőségű volt. Úgy vélték, ilyenkor kell ültetni a tyúkokat, hogy jól tojjanak. A búzát is ekkor szellőztették, hogy ne legyen dohos.